konferencia

Zsidó-keresztény konferencia lesz Budapesten

A megbékélés útja a törékeny világban: zsidó és keresztény együttműködés a felelős polgárság érdekében (Towards Reconciliation in a Broken World: Jewish and Christian Contributions to Responsible Citizenship) címmel az International Council of Christians and Jews (ICCJ) a Magyar Keresztény – Zsidó Társasággal és a Magyar Keresztény - Zsidó Tanáccsal együttműködve konferenciát szervez.

Ráhangolódás – áhítat

„Megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” (1Krón 28,9)

Indulatainkból adódó pozitív megoldások

Indulat, mely lehet jó, sőt nagy ajándék, ha az. Magam felé éppen úgy, mint minden ember irányába. Azonban az indulatnak is van gyökere, mely bennünk rejlik. Azt adjuk tovább, amelyik lélek bennünk van.

Belépés a csendbe, ahol minden mozdulat imává változik – Lelkigondozói konferenciát tartottak Piliscsabán

Piliscsaba – Másfél nap és mennyi érték, élmény, szolgálatunkat továbbsegítő tanulság! Hatan tartottunk előadást kórházlelkészek és több mint húszan voltunk önkéntes lelkigondozók, érdeklődők Piliscsabán a Béthelben. Felemelő volt, hogy az adott témát mindenki a saját tehetsége, szakmai tanulmányai, tapasztalatai, lelkisége felől közelítette meg. Lám, Isten így használja övéit, hogy legyen végül egy áldásokban gazdag, közös szimfónia az ő dicsőségére és sokak lelki épülésére.

Soltész: Magyarország példát mutat az üldözött keresztények megsegítésében

Budapest – Magyarország példát mutat a nála sokkal tehetősebb országoknak az üldözött keresztények megsegítésében – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára 2018. június 11-én, hétfőn Budapesten, A vallási közösségek biztonsági helyzete egy változó világban címmel megrendezett konferencián.

Kombinációs egyházszervezet – A metodista konferenciák és a püspöki kormányzat jellemzői

Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor folyóirat közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Dr. Khaled A. László előadása: Kombinációs egyházszervezet – A metodista konferenciák és a püspöki kormányzat jellemzői.

Evangélikus püspök és médiavezető is felszólalt a szombathelyi filmszemléhez kapcsolódó konferencián

Szombathely – 2018. május 23-án, szerdán kezdődött az V. Savaria Nemzetközi Filmszemle Szombathelyen. A háromnaposra bővült filmszemléhez a második napon egy konferencia is kapcsolódott, amelynek központi témája a film mint közösségformáló eszköz volt.

Mi a helyzet a tolerancia és ökumené terén?

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Theologiai Szemle-szerkesztőbizottsága tudományos ülést tartott a tordai országgyűlés 450. évfordulója kapcsán. A konferencia fókuszában a felekezetek közötti párbeszéd és az abból következő ökumenikus nyitottság állt.

Az imádság mint megújulás

Vác – Idén harmadik alkalommal rendeztek az evangélikus kórházmisszió részéről Kalocsa Zsuzsanna és a Váci Katolikus Egyházmegye kórházlelkészi vezetője, dr. Faragó Artúr szervezésében ökumenikus konferenciát az imádság mint megújulás témájában. A program összeállításában nagy szerepe volt annak az elhatározásnak, hogy benne minden felekezet találjon magának olyan válaszokat, melyek a mindennapi munka során kinccsé válhatnak, illetve a betegek vagy nehéz életsorsok között mozgók is erőforrásra találjanak.

Sokszínűen, de egy egyházban

Budapest – A keresztény és keresztyén szavak között csupán néhány betű a különbség, ám valós eltérés nincsen, hiszen mindannyian Krisztust követjük – jelentette ki Fabiny Tamás. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Keresztény–Zsidó Társaság konferenciáját megnyitó előadásában azt mondta: a felekezetek közötti dialógus alapvető feltétele, hogy mindenki a saját hitében legyen bizonyos és nyitott.

Oldalak

Feliratkozás RSS - konferencia csatornájára