Fabiny Tamás

A háború után visszatelepülő iraki családokért indított országos összefogást az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Országos adománygyűjtést indított iraki segélyprogramjának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet – jelentette be Lehel László elnök-igazgató. A gyűjtést indító sajtótájékoztatón felszólalt dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök is. Az adománygyűjtő kampányban Lackfi János költő, író segít közel hozni az elmúlt időszakban sokat szenvedett családok történeteit. A résztvevők arra kérték a hazai történelmi egyházakat, hogy segítsenek minél többekhez eljuttatni a segélyszervezet felhívását.

Magyar evangélikus kapcsolatépítés Nigériában

Abuja – A Lutheránus Világszövetség „Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül” (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető látogatott Nigériába.

Egyházunk küldöttsége nigériai evangélikusok között szolgált – VIDEÓ!

Abuja – A Lutheránus Világszövetség diakóniai csereprogramjának keretében dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető Nigériába látogattak, hogy megismerjék az ottani egyház életét. A püspök és az osztályvezető vasárnap a Nigériai Krisztus Evangélikus Egyháza (Lutheran Church of Christ in Nigeria / LCCN) istentiszteletén szolgáltak.

Fabiny Tamás és Prőhle Gergely Arany Jánosról

Budapest – Mit jelent ma Arany János lírája? Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő válaszolnak.

Úszunk a boldogságban

Piliscsaba – Hosszú idő után újra látogatható lesz az uszoda Piliscsabán. Ünnepélyes megnyitót tartott 2018. június 6-án a Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat – érthető az öröm.

Ki a kereszt teológusa?

Az Evangélikus Élet egyáltalán nem bulvárlap, most mégis egy igazi botrányt, ráadásul az egyházat érintő világbotrányt kell az olvasóval megosztanom. Ne gondoljon senki anyagi vagy erkölcsi visszaélésekre vagy valamilyen pikáns politikai tartalomra. A kereszt botrányáról szeretnék szólni. Arról, amelyről Pál apostol így ír: „…a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. […] Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? […] miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük…” (1Kor 1,18–23)

Irakban tartott pünkösdi istentiszteletet az evangélikus elnök-püspök

Bakhitma – A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az észak-iraki bakhitmai asszír keresztény gyülekezetnek hirdette az igét pünkösdvasárnap. A Youkhana Emanuel esperessel közösen tartott istentiszteleten elmondott prédikációjában Fabiny Tamás kiemelte, a világ ezen a részén, ahol a keresztények az elmúlt évszázadokban különösen is sokat szenvedtek, reményt adhat az a pünkösdi üzenet, hogy a megbékélést nem kizárólag a politikai és gazdasági hatalmaktól, hanem a Szentlélek békességet teremtő erejétől is várhatjuk.

„A magyarok segítsége nélkül nem tudtunk volna visszajönni”

Budapest – Erbil – Napról napra több család térhet vissza otthonába a magyar segítségnek köszönhetően – jelentette be Irakból a közmédiának adott élő interjúban Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője. Az Iszlám Állam 2014-es előretörése idején elmenekült, többségében keresztény családok a terrorszervezet kiűzését követően kezdtek visszatérni, ám otthonukat legtöbb esetben feldúlva, részben vagy egészen lerombolva találták.

Heródes, az üldözött üldöző

Budapest – Parádés előadással zárta idei tavaszi szemeszterét a budavári evangélikus szabadegyetem. Kőszeghy Miklós történésznek az üldözött és üldöző Heródesről szóló előadásából a hallgatóság megtudhatta, hogy a hajdani király hírhedt kegyetlenkedései közben vészjósló hatalmi játszmák közepette lavírozott évtizedekig, s ráadásul a főnöke szeretőjét is ellenségei között tudhatta, ami köztudottan rossz ómennek számít.

Református egyházi vezetőkre támadtak – A MEE Országos Elnöksége nyilatkozatban ítélte el a történteket

Budapest – Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől – számolt be a Református.hu. A történtek után a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége, dr. Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő levelet írt a református testvéreknek, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fabiny Tamás csatornájára